Merülj el a Lelo luxus kényeztetést nyújtó masszázs olajának élvezetében. Természetesen magas E vitamin tartalmának köszönhetően táplálja a bőrt, a benne található 24 karátos arany szemcsék pedig fénylővé és csillogóvá teszik az olajat.
Ez a reklám helye.
A körítés…
Itt egy példa arra, hogy szakértő masszázs is befejeződhet szakértő módon. Csak éppen mégis máshogy, csak éppen senki sem kérte, csak éppen plusz költségen, csak éppen direkt módon kihasználva a férfi hormont:supracoger.blog.hu/2010/08/25/supra_sztori_thai
A tisztelt blogíró, akiről már született is bejegyzésem, közkinccsé tette második kalandját: ezúttal pszichedelikus ruhába bújtatott szolgáltatót választott. Valószínűleg a fél világ elomlik az ilyesmin és sokakat meggyőz szolgáltatásával e hölgy, azért a leírásból én…
A bemutatkozó doboza szerint sikeres, családos ember. És szomorú. Feldobta mindennapjait egy kis idegen erotikával, ami ideig-óráig hatott is, de még mindig nem találja a megoldást. Állítólag majd azt is megtudjuk, hogy mi minden történt az erotikus masszázs alkalmával, addig…
Hát ugye? Már megint egy mosónő keveredett a színre, aki nagyon szerette volna összemosni a masszázst meg a kéjelgést, és akkor csodálkozunk, hogy mi nem jut eszünkbe a masszázsról. Arról már ne is beszéljünk, hogy az említett mosónőnek nemhogy a masszázsról nem lehet sok…
Ádám blogjába már elkalauzoltam az olvasókat egy erotikus masszázs apropójából. Azóta sok minden(ki) változott a páros ágya táján és sok minden nem; mivel Ádám kedvesénél még mindig napirenden van a masszázs is meg a hozzá tartozó masszőr (ami nekünk jó, mert van miről…
Hehe...közhelyes reakció: a kérdés jó. Valószínűleg a csöcs volt előbb használatban, azután jött a "komolyabb" átképzés. Aki meg a csöcsre gerjed, az bármit bevesz a reikiről is attól a "terapeutától" gyogymasszazs.blog.hu/2009/12/12/kacag_a_majam
Egy intenzív érzelemvilágú hölgy életében persze, hogy előbb-utóbb sorra kerül a masszázs, és ami utána jön... kinél a busz, kinél az érzelmi káosz... erzelmikaosz.blog.hu/2009/12/08/izgato_erintes_egy_tiltott_gyumolcstol#c7921653
Ha a haver meséli, hogy megszorongatták a mogyoróit, nem kell feltétlenül azt hinni, hogy erotikus masszázs történt meg vele:blogparodia.blog.hu/2009/09/15/masszazsblog_masszirozzon_meg_az_apeh
Megesik az is, amikor hölgyeket ér az erotikus masszázs öröme, ráadásul mindenféle előzetes szándék és szóbeli kérés nélkül. A masszőrnek nem is kellett hallania ilyet, egyszerűen csak észrevette a test jelzéseit;Mivel Ádám blogjából kiderül, hogy nem akármilyen…
A faji témában kevéssé toleráns olvasók inkább görögjenek odébb, az alábbi poszt kicsaphatja a biztosítékukat.Hangsúlyozom, szex és masszázs hiába keveredik össze egy-egy cikkben, történetben, a kettőt egymástól éles határok választják el. Itt mint szexuális előjáték…
Egy sztori arról, hogy volt egyszer egy ember, aki masszázsra vágyott és elindult.Hogy mit kapott, azt itt lehet elolvasni: erdosjuliamasszazs.blog.hu/2009/10/06/a_cukros_bacsi
szekapolly arról ír, hogy a mai kor lánya és a mai kor fiúja hogyan értelmezi a tömött buksza fogalmát; és hogy erotikus masszázs pont a két gondolkodásmód különbözőségéből lesz:erotikus.blog.hu/2009/09/19/az_erotikus_masszazs_tarsadalmi_szuksegszeruseg_8
sexpert4u.blog.hu/2009/09/08/prostitucio_illuziok_es_tenyekA prostitúció lélektanáról és a szexuális szolgáltatások tartalmáról olvashatunk dr. Rusznák Tamás tartalmas posztjában, egy bekezdés erejéig érintve az erotikus masszázs témakörét is.
Itt egy első, fizetős szexkalandról lehet olvasni, ami némi ügyetlen és sürgősen felejtős masszázzsal lett dúsítva, szimplán az (elmaradt) oldódás kedvéért. De hát mindannyian tudjuk, hogy ezen a földrészen csak legritkább esetben értenek ilyesmihez is a "lányok",…
És akkor megint megérkeztünk a szexhez...A páros manuálterápia ott is segíthet, ahol a swinger klub nem: erotikus.blog.hu/2009/06/18/felrelepni_nem_kotelezo
Bár a cím nincs teljesen hozzá szinkronizálva a tartalomhoz, némi igazság azért biztosan van az írásban. Csak lépni kell egy nagyot-egy akkorát, hogy Btables savval telerakott hócipőibe bele ne rúgjon a kíváncsiskodó- és máris bejut a nyájas olvasó a nagytudású gyógymasszőr…